Úgy tűnik, hogy a kriptovaluta kereskedők alig várták már, hogy feltolják az árakat, miután Jay Powell, a Fed elnöke kijelentette, hogy az inflációs kockázatok magasak, és egyelőre nem terveznek kamatcsökkentést.
A bitcoin BTC/USD csütörtök reggel 2 százalékkal emelkedett, és 99 400 dollárig kúszott. Miután a kereskedők megemésztették Jay Powell, a Federal Reserve elnökének FOMC-sajtótájékoztatóját. És amit hallottak, tetszett nekik – írja összefoglalójában a TradingView. A rali pedig azóta meg sem áll.
Míg a Fed nem változtatott a kamatokon és figyelmeztetett, hogy az inflációs kockázatok továbbra is magasak, a kriptokereskedők megnyugodtak, hogy nem lesznek meglepetések. Ha nincs kamatcsökkentés, akkor nincs pánik. Ha nincs hír, az jó hír.
Az OG érme immár négy napja emelkedik, és az elmúlt hónapban 33 százalékkal nőtt. Folyamatosan építkezve az április eleji, 74 000 dolláros mélypontról.
Az emelkedést a kockázati étvágy visszatérése, az intézményi befektetők megújult tőkeáramlása és az a folyamatosan szunnyadó narratíva hajtotta. Miszerint a Bitcoin akkor virágzik, amikor a makrogazdasági feltételek túl bonyolulttá válnak a hagyományos eszközöknek.
Egyelőre Powell határozott, de kiszámítható hangvétele elegendő volt a további lelkesedés felkeltéséhez. Míg a részvények a Fed döntése körül táncoltak, a Bitcoin továbbra is követte a célját, és egyre közelebb került a 100 000 dolláros mérföldkőhöz. Ezt aztán csütörtök délután könnyedén át is szakította.
A kulcsfontosságú lélektani szinten ellenállás volt várható, de a lendület arra késztette a kereskedőket, hogy kitörésre, és ne visszaesésre számítsanak.
A volatilitás emelkedésével és a technikai mutatók erősödésével a kripto kereskedőknek érdemes lehet minden eddiginél jobban figyelniük a grafikonokat és a gazdasági adatokat.
A Bitcoin várható emelkedésével lehetséges, hogy komoly hasznot húz az, aki most a BTC Bull érmébe fektet. A BTC Bull token (BTCBULL) egy új mém érme, amely azzal az ígérettel forgatja fel a piacot, hogy valódi Bitcoin jutalmat ad a befektetőinek. Ez néhány tényleges BTC airdrop-ot jelent, amelyekre akkor kerül sor, amikor a Bitcoin árfolyama eléri a 150 ezer, a 200 ezer és a 250 ezer dollárt. Emiatt a token nagyon értékessé válhat a Bitcoin által vezetett bikapiacon.
A BTCBULL érmét rögtön a megvásárlása után le is lehet kötni, ami az ütemtervben megtervezett égetésekkel együtt további hasznosságot ad a tokennek. Hiszen minden égetéssel a meglévő BTCBULL készlet értékesebbé válik.
A BTCBULL tokent a projekt előértékesítési oldalán lehet megvenni. A befektetők jelenleg 0,0025 dolláros áron juthatnak hozzá a tokenekhez.
A piac Powell várva várt, májusban esedékes kamatdöntésére készül, de mit jelent ez a nagy csend? A figyelem a Federal Reserve-re irányul a héten, ahogy közeledik a május 7-i FOMC-ülés. A piaci hangulat valójában a szövetségi alapkamat változatlanságára készül, de a kereskedők tudják, hogy a csendet nem szabad a tétlenséggel összetéveszteni. A 99Bitcoins arról ír, […]
A Santiment Bitcoin közösségi média hangulatfigyelője bikásra váltott, ahogy a kriptovaluta továbbra is a 85 000 dolláros szint körül ingadozik – olvasható a Cointelegraph cikkében. A Santiment kriptoanalitikai platform szerint a Bitcoinhoz kapcsolódó közösségi média hozzászólások hangneme bikásra váltott. Annak ellenére, hogy a Bitcoin továbbra is 85 000 dollár körül ingadozik. „A kereskedők optimizmust mutatnak […]
Nemrég Donald Trump Jr. Kelet-Európába utazott, és többek között Bulgáriában és Magyarországon is tárgyalt. A megjelenése nagy érdeklődést váltott ki. Leginkább a feltörekvő piacokat szemmel tartó befektetők figyelmét keltette fel ez az utazás. Trump Jr. látogatásának célja az volt, hogy erősebbre fonja a kelet-európai nemzetekkel való kapcsolatokat. Az utazása egybeesett a kriptovaluták iránti érdeklődéssel, például […]
A Bitcoin árfolyama többszörös visszautasítással szembesül a 200 napos EMA körül, 85 000 dollárnál. A kitörés bikás trendre utal. Az Ethereum növeli a veszteségeit, miután az 1700 dolláros lélektani határ környékén ellenállásba ütközik. Az XRP árfolyama szintén visszaeséssel szembesül, mivel nem tud a 2,23 dolláros szint felett zárni – foglalja össze a legnagyobb kriptók aktuális […]