Július 12-én szombaton, magyar idő szerint 16 órakor indul a Pump.fun platform natív érméjének az előértékesítése. Mindez a Bitcoin új ATH-ja által húzott bikás rali mellett. Míg egyes elemzők tovább emelték a $PUMP token árcéljait, mások attól tartanak, hogy a szélesebb piacról elszívja a likviditást, hasonlóan a nagy rössel induló Official Trump mém érme indulásához.
A Pump.fun előértékesítése az egyik legvitatottabb token bevezetése lesz azóta, hogy Donald Trump és Melania First Lady úgy döntöttek, hogy saját mém érméket mutatnak be. A hype nem meglepő: nagyon gyorsan a legnépszerűbb mém érme launchpad és kereskedési platform lett a Solana blokkláncon.
A Pump.fun 2024 januárjában lépett piacra. Lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy néhány egyszerű lépéssel – programozási tudás nélkül – létrehozzanak memecoinokat, majd kereskedjenek velük. Rövid idő alatt a hétköznapi felhasználókból aktív érmekészítők és kereskedők lettek. A platform már több mint 700 millió dollár bevételt termelt, amit a tokenek létrehozása és a kereskedési díjak hajtottak. Csúcspontján a Solana napi token bevezetések 70%-át tette ki.
2025 júniusában olyan hírek érkeztek, hogy a 4 milliárd dollár értékű cég egymilliárd dolláros tokeneladásra készül. A kriptós közösség megosztottan reagált: egyesek izgatottak az új lehetőség miatt, mások viszont bírálták a Pump.fun hatását az iparágra. Utóbbiak szerint a platform mém érmés szerencsejátékká változtatta az altcoin piacteret – jellemezte a helyzetet a cryptonomist.ch híroldal.
A platform a közelmúltban bevétel-összeomlást könyvelhetett el. A napi bevétel 92%-kal csökkent a januári csúcshoz képest, miközben a versenytársak, mint például a LetsBonk, mind a napi token bevezetések, mind a kereskedési volumen tekintetében megelőzték.
A PUMP tokenomikája is heves kritikákat váltott ki. Egyes elemzők szerint túlságosan extraktív, azaz túl sokat akar kicsikarni a befektetőktől. A fejlesztők 150 milliárd érmét szeretnének értékesíteni az ICO folyamán – a nyitó ár 0,004 dollár -, ebből összesen 600 millió dollárt remélnek összegyűjteni. Ráadásul a teljes token-kínálat 40%-a a fejlesztőcsapat vagy magánbefektetők kezében marad. A $PUMP érme megvásárolható lesz a Pump.fun weboldalon vagy olyan felső kategóriás CEX-eken, mint a Bybit, Bitget, Kraken és MEXC.
Nem meglepő, hogy a bálnák már az ICO előtt shortolják a $PUMP érmét, egy korai és agresszív eladásra számítva. A Lookonchain adatai szerint egy bálna 4 millió USDC-t helyezett el a Hyperliquid platformon, és 2x-es tőkeáttétellel nyitott shortot. Két másik kripto tárca 7 millió dolláros árréssel nyitott shortot.
Another newly created wallet deposited 4M $USDC into Hyperliquid and shorted $PUMP(@pumpdotfun) with 2x leverage.https://t.co/OzFwrGUSji pic.twitter.com/jRZloqMwQC
— Lookonchain (@lookonchain) July 10, 2025
Annak ellenére, hogy a Pump a DeFi egyik legnagyobb bevételtermelő protokollja, továbbra is a szektor átlaga alatt van értékelve. Sok olyan elemző is van, akik nagyon pozitív PUMP árfolyam-előrejelzéseket adnak. Ők egyfajta “gyűlölt” bikás rali potenciális lehetőségét látják, ami a $PUMP-ot akár a 10 milliárd dolláros értékelés felé is tolhatja.
Például a neves elemző, Ignas nagyon optimista a Pump.fun token felfelé ívelő kilátásaival kapcsolatban. Ignas lekicsinyelte a bevételek csökkenése körüli pánikot, megjegyezve, hogy a Pump.fun jelentős közösségi allokációval rendelkezik, amelyet likviditásbányászatra és egyéb ösztönzőkre lehet felhasználni. Ez arra utal, hogy a bevételek újra fellendülnek, és a $PUMP értékelése várhatóan ismét emelkedni fog. Azt is állítja, hogy a projekt tokenomikája nem extrakciós, csak unalmas. Ignas szerint a befektetőknek egyszerűen tudniuk kell, mikor kell kilépniük a $PUMP pozícióikból.
Pump has an allocation for "community."
They can use it for liquidity mining, incentivizing token launches, live streams, etc.
Revenue will shoot back up and likely increase $PUMP's valuation.
Just know when to exit. https://t.co/tJJ1uairYo
— Ignas | DeFi (@DefiIgnas) July 10, 2025
A Delphi Digital értékelési elemzése pedig az emeli ki, hogy 4 milliárd dolláros FDV-vel – a kriptovaluta projekt teljes értékének mérőszáma – a Pump.fun jelenleg 20,34x FDV-nyereség (180 napos) szorzóval kereskedik. Összehasonlításképpen, a Hyperliquid 68,66x, a Jupiter 29,48x és a Raydium 24,31x áron kereskedik.
A mém érme launchpad aktivitás ismét szárnyal. A Snorter, a leggyorsabb Solana bot is gyors elfogadottságot mutat. A natív tokenje, a SNORT, már több mint 1,5 millió dollárt gyűjtött az előértékesítés során. Írásunk pillanatában egy SNORT-token ára 0,0977 dollár.
A Snorter lehetővé teszi az újonnan indított mém érmék beszerzését. Olyan funkciókat is kínál, mint a másolásos kereskedés, átverés szűrők, portfóliókövetés és limitmegbízás-automatizálás – közvetlenül a Telegram közösségi platformján.
A hamarosan megjelenő multi-chain támogatással és a SNORT-tulajdonosok számára mindössze 0,85%-os kereskedési díjjal a projekt a kiskereskedők számára a bikapiacon a legmegfelelőbb eszközként pozicionálja magát.
A Google mesterséges intelligenciája nagyon bikás periódust jósol a Dogecoin, a Pepe és az SPX6900 érmék számára. A Gemini szerint viszont két új, előértékesítésben lévő mém érme – a TOKEN6900 és a Snorter – még jobb kilátásokkal rendelkezhet, mint ezek a már jól bevált nevek. A Gemini, a Google AI-ja több kriptovaluta árfolyamát is megjósolta. […]
A Bitcoin továbbra is rekord magasságokban tanyázik. A szélesebb kripto piac azonban még mindig vár az igazi bikás ralira. A befektetők nemcsak a tőzsdén már megjelent digitális valuták között keresik a gyöngyszemeket, hanem az induló kripto projekteket is árgus szemmel figyelik. Hiába a nyár, 2025 harmadik negyedévének elején 4 izgalmas előértékesítés keltheti fel a figyelmünket. […]
A legújabb adatok szerint jelenleg az Algorand az RWA, a valós eszközök tokenizációját elősegítő piac első számú szereplője. Az RWA piac jelenleg 24,8 milliárd dollárt ér. A 2 milliárd lekötött ALGO token viszont ellátási korlátokat okoz. Jelenleg az Algorand az RWA (Real World Asset), a valós eszközök – ingatlanok, árucikkek, stb. – tokenizációját elősegítő piac […]
A Fundstrat elemzője, Tom Lee 10 000 dolláros Ethereumot jósol. Szerinte ugyanis az Ethereum ára elérheti a 10 000 dollárt, ha a tokenizált eszközök globálisan is elterjednek. – olvasható a Coinpedia cikkében. Az ETH árfolyama stabil, de emelkedő tendenciát mutat. Az Ethereum az utóbbi időben 2200 és 2600 dollár között kereskedik, a bikák pedig megvédik […]