A Tesla több milliárd dollárt bukott a Bitcoinjai eladásán

Affiliate linkekből jutalékot kaphatunk, vagy szponzorált tartalmakat is közzétehetünk, amelyeket egyértelműen megjelölünk. Ezek a partnerségek nem befolyásolják szerkesztői függetlenségünket vagy pontosságukat. A weboldal használatának folytatásával elfogadod a felhasználási feltételeinket és az adatvédelmi irányelveinket.

Cikk részletei
Tesla Bitcoin

Miután 2021-ben 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt Bitcoint, a Tesla a következő évben a piaci zuhanás miatt eladta a tartalékainak háromnegyedét. Azóta a Bitcoin jelentősen megerősödött, csak az elmúlt egy évben 80 százalékkal emelkedett. Ez azt jelenti, hogy a Tesla több milliárd dollárnyi, potenciális nyereségtől esett el.

A szerdai eredményjelentésében a Tesla egyébként azt közölte, hogy digitális eszközállománya az egy évvel ezelőtti 722 millió dollárról 1,24 milliárd dollárra nőtt. Ez egyértelműen a Bitcoin emelkedését tükrözi – olvasható a CNBC cikkében.

A Tesla a második negyedévben nem érte el a várt eredményt, de egy másik kudarcot is rejt a befektetői prezentáció.

A vállalat digitális eszközeinek értéke jelenleg 1,24 milliárd dollár.

Ez jelentős növekedés az egy évvel ezelőtti 722 millió dollárhoz képest. Viszont aki követi a kriptopiacot, tudja, hogy ez az összeg több milliárd dollárnyi elszalasztott nyereséget jelent az elektromos autók gyártójának.

Jól jönne most az elvesztegetett Bitcoin

A Bitcoin rekordközeli szinten kereskedik, és az elmúlt egy évben 80 százalékkal emelkedett. A Tesla a Bitcoin részesedésének 75 százalékát értékesítette 2022 közepén, amikor a digitális valuta a jelenlegi árának töredékén kereskedett.

Elon Musk vezérigazgató egyértelművé tette, hogy az elektromos járműgyártó vállalatának jövője a robotaxik és a humanoid robotok körül forog, nem pedig a kriptovaluta befektetések körül. Ennek ellenére a vállalkozás jelenlegi formájában nehézségekkel küzd, és jól jönne neki a pénzügyi támogatás.

A Tesla szerdán késő este közzétett eredményjelentésében a második egymást követő csökkenést jelentette az autóipari bevételeiben, és elmaradt a Wall Street várakozásaitól. A részvények csütörtökön 8 százalékkal zuhantak, és az év során eddig nagyjából 25 százalékot vesztettek értékükből. Ez messze a legnagyobb esés a technológiai óriások között.

A robotaxik és az Optimus robotok hatalmas és költséges befektetések Elon Musknak. Főleg ezen a piacon, ahol a kemény verseny és a folyamatosan változó dinamika a jellemző.

A Tesla elismerte azt is, hogy Donald Trump elnök vámjai és a szövetségi elektromos járművek adókedvezményeinek megszűnése káros hatással lehet a vállalat alaptevékenységére a következő negyedévekben.

A Tesla digitális eszközei eközben egyre inkább jövedelmezőek. A második negyedévben a bitcoinból származó nyereség 284 millió dollár volt. Miközben a teljes nettó bevétel 1,17 milliárd dollárt tett ki. De a nyereség ennél sokkal nagyobb is lehetett volna.

Mennyit nyerhetett volna a Tesla, ha tovább tartja a Bitcoint?

2021 elején a Tesla 1,5 milliárd dollárt fektetett Bitcoinba, mégpedig az elektromos autógyártó vállalat által a digitális pénz „hosszú távú potenciáljának” lehetőségére alapozva. Valamint azért, hogy

„nagyobb rugalmasságot biztosítson a további diverzifikációhoz és a készpénz hozam maximalizálásához”.

Musk az interneten a bitcoin hangos támogatójává vált. Annak az évnek a januárján a BTC 20 százalékkal emelkedett egy nap alatt, miután a Tesla vezérigazgatója a #bitcoin hashtaget hozzáadta az X profiljához (régebben Twitter).

bitcoinbtcbtc

2022 közepére a világ már egészen más helyzetben volt. A Covid időszak alatti fellendülés véget ért, helyébe az infláció és a kamatok emelkedése lépett. Ez a befektetőket a kockázatos eszközökből kiszorította.

A Tesla az év második negyedévében bejelentette, hogy a bitcoin állományának háromnegyedét eladta. Így adott készpénzt a mérlegéhez egy olyan időszakban, amikor a részvény- és a kriptopiacok egyszerre zuhantak. A Tesla 2022-ben a piaci kapitalizációjának körülbelül kétharmadát veszítette el, a Bitcoin pedig 60 százalékkal esett.

Azóta azonban a Bitcoin erőteljesen visszapattant, és idén további lökést kapott amiatt, hogy a Trump kormány erőfeszítéseket tett a szabályozások enyhítésére. Valamint ígéretet tett a stratégiai bitcoin tartalék létrehozására.

Hatszorosára emelkedett a Bitcoin 2022 óta

A bitcoin jelenleg több mint 119 000 dolláron kereskedik. Ez körülbelül hatszorosa a 2022 második negyedévi árfolyamnak, amikor a Tesla a nagy lépést, vagyis az eladásokat végrehajtotta.

Ha a Tesla megtartotta volna az összes bitcoinját, amennyit vásárolt 2021-ben, az a becslések szerint körülbelül 5 milliárd dollárt érne most. Jóval többet az 1,24 milliárd dollárnál, amennyit a vállalat az eladásokért kapott. A 936 millió dollár értékű bitcoin, amelyet a vállalat készpénzre váltott, jelenleg több mint 3,5 milliárd dollárt érne.

A Tesla nem reagált a CNBC megkeresésére, amely a fentiekről kérdezte volna.

Musk az elmúlt három évben alig tett említést a Bitcoinról a közösségi oldalán. 2022 márciusában, nem sokkal azelőtt, hogy a Tesla elkezdte eladni a bitcoinjait, a következőket írta a kriptovalutákról:

„Még mindig birtokolom és nem fogom eladni a Bitcoinjaimat, Ethereumaimat és Doge-jaimat, ha ez érdekel valakit.”

Reakció
Cikk megosztása
Szövegíró, újságíró és szerkesztő. Mesterdiplomát szerzett szociológiából, dolgozott piackutatóként, majd újságírással kezdett foglalkozni, húsz éve ír különböző területeken. Tapasztalatot szerzett több napilapnál és online hírszolgáltatónál, hírszerkesztőként éveket töltött a Népszabadságnál. Külsős szerzőként cikkeket írt több magazinnak, blogokat szerkeszt és SEO szövegeket is készít. Az utóbbi időben érdeklődése a blockchain technológia felé fordult, eleinte csak szabadidejében foglalkozott annak legfrissebb híreivel, később szövegíróként is rátalált ez az izgalmas terület.
comment-icon Hozzászólás
Írd be a hozzászólásod

Töltsd ki a szükséges mezőket és publikáld