A Bitcoin halad a 107 000 dolláros árfolyam felé

Affiliate linkekből jutalékot kaphatunk, vagy szponzorált tartalmakat is közzétehetünk, amelyeket egyértelműen megjelölünk. Ezek a partnerségek nem befolyásolják szerkesztői függetlenségünket vagy pontosságukat. A weboldal használatának folytatásával elfogadod a felhasználási feltételeinket és az adatvédelmi irányelveinket.

Cikk részletei

A Bitcoin (BTC) 102 626 dollár körül kereskedik, miután napközben 103 965 dollár közeli csúcsra emelkedett. Bár az ár még nem törte át a 104 000 dolláros határt, az általános hangulat továbbra is bikás, amit a javuló globális kockázati étvágy is támogat.

A Cryptonews összefoglalója szerint fontos katalizátor lehet a csütörtöki orosz-ukrán béketárgyalás Isztambulban. A cikk írása óta azonban már tudni lehet, hogy meghiúsult az elnökök találkozója, mert sem Putyin orosz elnök, sem Trump amerikai elnök nem ment el a megbeszélésre. Pedig ezek lehettek volna az első közvetlen elnöki szintű tárgyalások 2022 óta, amelyeket Oroszország kezdeményezett, és Ukrajna fogadott el a növekvő nemzetközi nyomás hatására.

Így az eredmény teljesen bizonytalan, pedig bármilyen előrelépés jele növelheti a befektetői bizalmat, és emelheti a kockázatos eszközök, például a Bitcoin árfolyamát.

A hangulatot javítja a 600 milliárd dolláros amerikai-szaúdi kereskedelmi megállapodás is, amely vámcsökkentéshez vezetett és optimizmust váltott ki a pénzügyi piacokon.

Ezek a fejlemények együttesen a geopolitikai és gazdasági feszültségek enyhülésének hátterét rajzolják fel, ami lehetővé teszi a Bitcoinnak, hogy stabil maradjon. Sőt, a volatilitás ellenére is erősödjön.

A Fed kamatdöntése és a dollár gyengülése további lendületet ad a Bitcoin erősödésének

A bikás hangulatot tovább erősíti az a növekvő meggyőződés, hogy az amerikai jegybank (Fed) a vártnál hamarabb csökkentheti a kamatokat. A vártnál alacsonyabb fogyasztói árindex (CPI) megjelenése után az elemzők most már júliusra, vagy óvatosabb becslések szerint szeptemberre várják az első kamatcsökkentést.

A kamatcsökkentés gyengítené az amerikai dollárt, ami arra ösztönözné a befektetőket, hogy magasabb kockázatú eszközökbe, például a Bitcoinba fektessenek. A gyengébb dollár és a Fed enyhébb hangvétele magyarázza a Bitcoin stabilitását a fontos, 103 000 dolláros határ felett.

A K33 Research szerint a jelenlegi piaci dinamika hasonlít a 2023 végén tapasztaltakra, vagyis egy jelentős áttörés előtt áll. A pozitív finanszírozási ráták arra utalnak, hogy a hangulat ismét bikás irányba fordul.

A Bitcoin technikai kilátásai szerint a 107 000 dollárt hamarosan eléri

A bitcoin árfolyam-előrejelzés továbbra is bikás, mivel a BTC/USD stabilan tartja magát az 50 órás EMA felett, 102 612 dolláron. Az árfolyammozgás pedig magasabb mélypontokat mutat a 95 828 dolláros ingadozás után. A 38,2 százalékos Fibonacci-visszatérés 101 954 dolláron továbbra is fontos támasz. Az ebből a zónából történő visszapattanás megerősíti a trendvonal erejét.

A MACD még mindig nulla alatt van, de laposodik, ami arra utal, hogy a vevők visszanyerhetik a lendületüket. A 104 000 dollár feletti, határozott emelkedés nagy eséllyel megerősítené a következő emelkedési szakaszt.

Bitcoin arfolyam tradingview

Bitcoin árfolyam diagram (Forrás: Tradingview)

Ha a bikás forgatókönyv valósul meg, a Bitcoin visszatérhet a 105 716 dolláros szintre, és potenciálisan 107 031 dollárra, vagy akár 108 259 dollárra is emelkedhet.

A BTC Bull Token átlépte az 5,7 millió dollárt, miközben 73 százalékos hozamot kínál a befektetőknek

A BTC Bull Token (BTCBULL) továbbra is erős befektetői érdeklődést vonz, és most már meghaladta az 5,70 millió dolláros tőkét, miközben közeledik a 6,69 millió dolláros, előértékesítési limitjéhez.

A jelenlegi 0,00251 dolláros árfolyamával a BTCBULL nemcsak egy újabb mém érme, hanem egy magas hozamú lekötési megoldás. Amely a növekvő piaci volatilitás közepette kézzelfogható hasznot nyújt.

Rugalmas lekötési modell, 73 százalék APY mellett, feloldási idő nélkül

A BTCBULL érmét rugalmas lekötési rendszere különbözteti meg, amely a befektetőknek becslések szerint 73 százaléknyi éves hozamot kínál. Ráadásul lockup időszakok és kilépési büntetések nélkül. Egy olyan környezetben, ahol a legtöbb DeFi lekötési protokoll hosszú távú elkötelezettséget igényel, a BTCBULL modellje más. Lehetővé teszi ugyanis a résztvevőknek, hogy likviditásukat megőrizve jutalmakat szerezzenek, ami mind a óvatos, mind az aktív kriptokereskedőknek vonzó lehet.

btc bull legjobb kripto eloertekesitesek

Ez a rugalmasság vonzza a hozamra vágyó befektetőket, akik részt szeretnének venni a 2025-ös kriptociklusban anélkül, hogy kötve lennének merev lekötési feltételekhez.

Az előértékesítési statisztikája szerint a projekt eddig 5,7 millió dollárt gyűjtött, a token ára jelenleg 0,00251 dollár. A teljes lekötött állomány 1 432 976 427 darab BTCBULL érme.

Mivel kevesebb mint 1 millió USD maradt a következő árszint eléréséig, az előértékesítés az utolsó szakaszába lépett. Ez a korlátozott időkeret egyfajta sürgetést üzen a potenciális befektetőknek.

A BTCBULL érmét a valós világban is használható és DeFi-barát lekötési struktúrája továbbra is kiemeli a zsúfolt altcoin piacról. Ahogy egyre több befektető keresi a passzív jövedelem lehetőségét a kriptovalutákban, a BTCBULL hibrid modellje, amely a mém érmék vonzerejét ötvözi a DeFi mechanizmusokkal, megerősítheti szerepét a 2020-as évek kiemelkedő szereplőjeként.

Reakció
Cikk megosztása
Szövegíró, újságíró és szerkesztő. Mesterdiplomát szerzett szociológiából, dolgozott piackutatóként, majd újságírással kezdett foglalkozni, húsz éve ír különböző területeken. Tapasztalatot szerzett több napilapnál és online hírszolgáltatónál, hírszerkesztőként éveket töltött a Népszabadságnál. Külsős szerzőként cikkeket írt több magazinnak, blogokat szerkeszt és SEO szövegeket is készít. Az utóbbi időben érdeklődése a blockchain technológia felé fordult, eleinte csak szabadidejében foglalkozott annak legfrissebb híreivel, később szövegíróként is rátalált ez az izgalmas terület.
comment-icon Hozzászólás
Írd be a hozzászólásod

Töltsd ki a szükséges mezőket és publikáld